A legnagyobb lányom második osztályos. Vágytam rá, hogy meg tanuljon úszni, ezért beírattam egy iskolai szervezésű úszótanfolyamra.
A részleteket csak később tudtam meg. Meghallottam, hogy az én régi általános iskolai testnevelés tanárnőm irányítja ennek a menetét. Sőt nekem, mint szülőnek el kellene menni, segíteni a gyerekek körül. A férjem több műszakban dolgozik, így pontosan nem tudtam előre megígérni, mikor fogok elmenni. Amikor eszembe jutott a tanárnő, azzal a szorongással telt meg a szívem, hogy a mikor engem tanított, sajnos, láttam, hogy nem szeret.
Az úszóiskola 8 hetes volt. Hat alkalommal el tudtam menni, segíteni. Az egész idő alatt semmilyen kellemetlen helyzetbe nem kerültem. Már ennek is nagyon örültem. A legnagyobb meglepetés azonban ezután ért. A tanárnő írt nekem egy pár sort. Megköszönte a munkámat, és kellemes ünnepeket kívánt. Az egész, amit átéltem, annyira mély ellentétben állt a félelmemmel, szorongásommal. Tele volt a szívem hálával Isten iránt, mert ezt a két Igét láttam megvalósulni:
„Mikor jóakarattal van az Úr valakinek utaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi.” (Péld. 16:7)
„Az emberektől való félelem tőrt vet, de aki bízik az Úrban, az kiemeltetik.” (Péld. 29:25)
Szomorné Barbara |
E-mail