Az édesapám súlyos beteg, és természetes nekem, hogy amiben csak tudok, segítek neki. Érszűkülete van, és nem régen egy újfajta gyógymódról értesültem. El is határoztam, hogy időpontot kérünk, és elviszem apukám. Már a rendelőben voltunk, amikor egy beszélgetés kapcsán nagyon elszégyelltem magam az Úr előtt. Súlyos mulasztás volt, hogy eljöttem ide anélkül, hogy imádkoztam volna, hogy az Úr mentsen meg minket és tartson távol minden olyan gyógymódtól, ami ártalmas. Tudtam, hogy nem vállalom a természetgyógyászatnak semmiféle formáját, mert az édesapám lelkének súlyos kára lenne belőle, mert ezt választani Istennel való szembeszegülés. Végül imádkozó szívvel mentem be.
A rendelőben láttam, hogy semmi olyat nem kellene vállalni a kezelésért, ami a lelkiismeretemmel ellenkezne.
Ismerek egy fiatalembert, aki hasonló korú, mint én és súlyos beteg. Azt mondta nekem, hogy neki már csak egyetlen lehetősége van: a kuruzslás. Figyelmeztettem rá, hogy ez Isten előtt utálatos dolog, óriási kára származik belőle, ha vállalja. Egészen elutasította, amit mondtam, és a gyógyításnak ezt a formáját választotta. Most még sokkal rosszabbul van. Eszembe jutott a jól ismert Ige:
„Szóltam néked, amíg jól volt dolgod, de te azt mondtad: nem”.
Ez az Ige minden esetben figyelmeztetés arra nézve, ha az Úr szavára nem hallgatunk, learathatjuk ennek keserű következményeit.
Tóth Lajos |
E-mail